Kolozsvár: ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat

2017.02.26

A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezi a Kolozs megyei törvényszék keddi alapfokú ítéletében a kolozsvári polgármesteri hivatalt. A városháza fellebbezni készül, a Musai–Muszáj akciócsoport viszont nyomást gyakorolna ennek megakadályozása érdekében.

 

Alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatallal szemben a Minority Rights Egyesület: a Kolozs megyei törvényszék keddi ítéletében kimondta, hogy a kincses város bejárataihoz ki kell helyezni a kétnyelvű, magyar és román megnevezést is tartalmazó helységnévtáblákat. A Clujust.ro portál ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélet csak részben teljesíti a felperes kérését, az egyesület ugyanis háromnyelvű – román, magyar és német – táblák kihelyezését kérte, a törvényszék viszont a román mellett csak a magyar megnevezés feltüntetését kötelezi.

Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület képviselője a Krónikának röviden úgy jellemezte a fejleményeket, hogy nagyon örülnek az ítéletnek, ugyanakkor egy focis hasonlattal magyarázta a helyzetet. „Az első félidő döntetlennel ért véget, most viszont mi vezetünk 1–0-ra, és már csak 20 perc van hátra a mérkőzésből” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ügyben egyszer már meghozták ezt az ítéletet alapfokon, a pert azonban elölről kellett kezdeni, mivel az akkori eljárást a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány, tehát nem romániai szervezet kezdeményezte.

Június közepén kezdődhet a fellebbviteli tárgyalás

Oana Buzatu, a városháza szóvivője eközben a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a polgármesteri hivatal mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Szőcs Izabella lapunknak rámutatott: számítottak arra, hogy ez lesz a polgármesteri hivatal lépése. A jogász kifejtette: a bírónak 30 napon belül kell közzétennie a döntés indoklását, a fellebbezést pedig 15 napon belül lehet benyújtani. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a felperes értesítést kap az óvásról, majd válaszlevelet kell küldenie a bíróságnak, hogy tudomásul veszi. A fellebbviteli tárgyalás így legkésőbb június közepén kezdődik el.

Szőcs Izabella ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a városháza fellebbez, hiszen a tavaly nyári helyhatósági választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei és helyi szinten is megállapodást kötött az RMDSZ-el, az ebben szereplő egyik feltétel pedig a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése volt. Ezzel kapcsolatban egyébként nemrég Daniel Buda, a PNL Kolozs megyei elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a többnyelvű táblák „előbb-utóbb” kikerülnek.

„Morális szempontból tarthatatlan a fellebbezés”

Bethlendi András, a kincses város valós többnyelvűségéért küzdő Musai–Muszáj civil akciócsoport képviselője eközben a Krónikának leszögezte: nyomást fognak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy ne fellebbezzenek a döntés ellen, ugyanis ezt morális szempontból tarthatatlannak tartják. A mozgalom Facebook-oldalán közzétett álláspontja szerint egyszerűen nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga az EU tagországának kozmopolita, interkulturális városában, az anyanyelv nemzetközi napján, amelyet február 21-én tartanak, éppen azon a napon, amikor a törvényszék kihirdette az ítéletet. Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.

Mint ismeretes, a kolozsvári polgármesteri hivatalt eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak, immár a Romániában bejegyzett Minority Rights Egyesület nevében. Tavaly decemberben a kincses város többnyelvű helységnévtábláinak dossziéját a kolozsvári táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek.

Forrás:  http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/kolozsvar-ki-kell-helyezni-a-ketnyel...

További hírek

  Radu Chiriță kolozsvári jogász öt év termését gyűjtötte össze. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karának előadótanára, Radu Chiriță szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok. Radu Chiriță ügyvéd és előadótanár a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény alapján fordult adatigénylési kéréssel az összes romániai bírósághoz, és a kapott adatok alapján azt állapította meg, hogy Románia rendőrállamként működik.
 A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2017-ben is megrendezi az évek óta nagy sikernek örvendő Alumni nyári egyetemet, mellyel elsősorban korábbi nyári egyetemistákhoz kívánunk eljutni.  A program célja, hogy elmélyítse a kisebbségi jogvédelem területén az eddig megszerzett tudást és gyakorlati ismeretekkel egészítse ki azt.
 A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat vagy kezdő ügyvédeket, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a határon túli magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni. Elsősorban ezekhez a kezdő vagy leendő szakemberekhez kívánunk eljutni programunkkal.