Kedves kérdező, Lehetséges a név megváltoztatása adminisztrativ úton a helyi személyi nyilvántartó irodában. A 1996. évi 119-es törvény mindkét esetet megnevezi, mint indokolt ok a név megváltoztatására (hibás keresztnév megváltoztatása, vagy név egyszerűsitése), de talán egyszerűbb lesz elintézni...
Kedves kérdező, Amikor az ingatlant megvásárolta a végrehajtás során, akkor minden terheléstől mentes volt, így a vízszolgáltató sem kérheti Öntől a tartózás behajtását, a büntetést meg egyéb követelést. A vízszolgáltató nem mehet az új tulajdonos ellen, mert nincs is vele szerződése, s az...
Kedves kérdező, Ebben a helyzetben pert kell indítani, és a bíróság fogja megvizsgálni, hogy költözhet-e a gyerekkel külföldre, a kiskorú gyereket is ki fogják hallgatni. Ha ez nem történik meg, s az egyik szülő csak elviszi a gyereket, a másik szülő pedig kérvényezi, hogy visszahozzák, nemzetközi...
Kedves kérdező, Bár a délutáni oktatás rendszerének is megvannak a saját szabályai, valamint számon tartják, hogy ki jelenik meg és ki nem, de az ott kapott „hiányzások” nem abba a kategóriába tartoznak, mint a tanórák esetében naplóba beírt hiányzások. Amennyiben az Önök esetében nem...
Kedves kérdező, Ez attól függ, hogy milyen bűncselekményért/bűncselekményekért akarja feljelenteni az illetőt. A legtöbb esetben az elévülési határidő (tehát az az idő, ami után már nincs lehetőség az elkövető megbüntetésére) 8-10 év. A rele tratamente aplicate minorului nevezetű bűncselekmény...
Kedves kérdező, A Jogaink egyesület csapata erdélyi jogászokból, ügyvédekből áll, a romániai jogredszer és törvények megértésében nyújtunk segítséget. Mivel Ön Magyarországon él elemezni kellene a magyar törvényt és annak különböző előírásait azzal kapcsolatban, ha valaki külföldi munkát végez,...
Kedves kérdező! Ebben az esetben, amikor a füldterület nincs telekelve, csak birtoklevél van kiállítva és örökösödési eljárásokat is le kell folytatni, csak kézzel írott adásvételi szerződést lehet kötni, amit a későbbiekben akár peres úton is tud majd érvényesíteni a vevő az eladókkal szemben,...
Kedves kérdező, Az illetővel szemben feljelentést tehet a rendőrségen, ha a hívások nem maradnak el s nem lehet más módon megoldani a problémát.
Kedves kérdező, Nem kell.
Kedves kérdező, Minden, amit szereztek a felek a házasság fennállása alatt, osztásra kerül, mivel közös vagyonnak tekinthető (legyen az ingatlan, ingóság stb.). A cég is idetartozik, tehát azt is osztják, az üzletrészeket (părți sociale). Főszabály szerint mindent, ami közös , fele-fele arányban...
Kedves kérdező, Igen, igaza van. A tevékenység beleesik abba a kategóriába, ahol a törvény adókedvezményt ír elő.
Kedves kérdező, Ebben az esetben jogosan merül fel a gyanú, hogy az édesanyja nem volt beszámitható a szerződéskötés (esetleg a végrendelet megkötésének, ha erre gondolt) pillanatában. Ám a román törvények szerint ez az okmány mindaddig érvényesnek tekinthető, amig bírósági határozat nem...