0 Comments

Jó napot kívánok!

Lányom (19) technikában tanul. Az idén érettségizik. Jó tanuló. A probléma 4 éve kezdődött. Az egyik osztályára  folyamatosan szekálja, megrögzötten rá van szállva. Az osztály nagy része a zaklatás gyetek mellett áll. Így ők védve vannak a lány rosszindulatú megjegyzéseitől. A többiek igyekeznek teljesen kimaradni a napi zaklatásból, így a lányomnak nincsen semmilyen támogatója az osztrákban. Nem mernek mellé állni, mivel félnek a megtorlástól.A tavalyi évben többszöri jelzések után  szembesítették a lányokat  mi szülők is jelen voltunk. Erről jegyzőkönyv is készült. A lány beismerte, hogy folyamatosan piszkálja a lányomat.

Az új tanévben sem maradnak el a zaklatások, de most már hiába jelezzük . Jelenleg úgy áll a dolog hogy a lányom reagálva túl és őt küldte az iskolapszichológushoz az igazgató. Nagyon vártuk a nyári gyakorlatot mivel a lányom végre más gyakorlatihelyre jár majd.Mit ad isten a zaklató megtudta és ő is átíratkozott arra a nunkahelyre.A lánynak voltak már rendőrségi ügyei  rossz tanuló, számtalan gondja volt már az iskolának vele . Sajnos iskolát már nem tudunk váltani  de a lányom egyre gyakrabban betegszik meg   Rossz lelkiállapotban.van.

Mit lehet tenni?

Hálásan köszönöm!

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2025. április 11