0 Comments

Szép napot! Érdeklődni szeretnék mit tehetnék ebben az esetben. Egy hónapot hiányoztam betegség miatt, és így elmaradt 2 témazáróm és egy röpdolgozatom matematika tantárgyból még első félév végén illetve elején, egyszer kétszer szólt a tanár hogy menjek be nulladikba megírni de nem tudtam kivitelezni illetve bukás és a kettes határa között voltam végig ezt mondtam is neki így nem tudtam a régi anyagot tanulni csak arra fókuszálni amit éppen veszünk. Egy két hónapja csönd volt ez kapcsán. Pár napja pénteken kaptam krétán egy értesítőt a tanártól,hogyha nem írom meg ezen a héten a -logaritmus és pénzügyi számítások témazárót, a szinusztétel röpdolgozatot illetve a trigonometria(szinusztétel,koszinusztétel, hegyesszögek szögfüggvényei) témazárót ugy hogy ugyanugy ezen a héten szerdán témazárót írunk a mostani anyagból, akkor elégtelen osztályzatot ír be rájuk amivel biztosan megbuknék(2,3ra állok,8 jegyem van szóval van elég jegyem pedig az év teljesítésére) na viszont a házirendben azt olvastam hogy nem osztályozhat ha nincs jelen a tanuló, de azt is hogy pótolnom kell a témazárot ha mulasztok de ennyit emberileg lehetetlen..ha megírom a mostani heti dolgozatot és még a röpdolgozatot aztán betegség miatt hiányzok év végéig akkor megbuktathat?

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2024. június 9