Mit kell tudnunk a próbaidőről?

2024. márc 10

A Jogaink Egyesület szeretne olyan útmutatást, eligazítást adni az olvasónak, amely segítséget nyújthat különböző jogi problémákban. Egyesületünkhöz naponta érkeznek kérdések különböző témákban, amelyekre igyekszünk minél hamarabb válaszolni.

Az elmúlt időszakban számos kérdést fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalónak milyen jogai lehetnek a próbaidő alatt. A továbbiakban ebben a témakörben próbálunk eligazítással szolgálni.

A próbaidő célja és felmondása

A próbaidő kikötése csak lehetőség, de egyáltalán nem kötelezettség, azonban egyaránt fontos periódus lehet mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak. Ezidő alatt a munkavállaló kipróbálhatja, hogy az adott munkakör megfelelő-e számára, a munkáltató pedig tesztelheti, hogy az új munkaerő beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Kölcsönös megelégedés esetén a munkaviszony a munkaszerződésben foglaltak szerint tovább folytatódik. Fontos tudni, hogy próbaidőt szóban nem lehet kikötni; az erre vonatkozó kikötéseket a munkaszerződesnek kell tartalmaznia.  Amennyiben a szerződés nem tartalmaz próbaidőre vonatkozó rendelkezéseket, akkor úgy értelmezendő, hogy a munkavállalót próbaidő nélkül alkalmazták.

Azonban, ha valamelyik fél nem elégedett, akkor a próbaidő alatt vagy annak a végén a munkaszerződés megszüntethető kizárólag egy írásbeli értesítés útján, felmondási idő nélkül, bármelyik fél kezdeményezésére, indoklás nélkül.  

Időtartama

Mivel a munkavállalás során megkülönböztetjük a határozatlan és határozott időre szóló munkaszerződést, így mindkettő esetében eltérő a próbaidő kiszabható időtartama.

Határozatlan idejű munkaszerződés megkötésekor, egyszerű beosztás esetében legfeljebb 90 naptári napban, vezető beosztás esetében legfeljebb 120 naptári napban meghatározott próbaidő határozható meg.

Fogyatékkal élő személyek alkalmazása esetében legfeljebb 30 naptári napban meghatározott próbaidővel kerülhet sor.

A határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállaló számára kiszabott próbaidő nem lehet hosszabb, mint:

a) 5 munkanap, 3 hónapnál rövidebb munkaszerződés esetében;

b) 15 munkanap, 3-6 hónap közötti id ő tartamú munkaszerződés esetében;

c) 30 munkanap, 6 hónapnál hosszabb munkaszerződés esetében;

d) 45 munkanap, 6 hónapnál hosszabb, vezető beosztásra szóló munkaszerződés esetében.:

Egy munkaszerződés teljesítése alatt csupán egyetlen próbaidő állapítható meg. A próbaidő lejárta után, a munkavállaló csak olyan kivételes esetben vethető alá újabb próbaidőnek, amikor ugyanannál a munkáltatónál más munkakörben vagy szakmában, illetve nehéz, ártalmas vagy veszélyes munkakörülmények között kezd tevékenykedni. A próbaidő munkarégiségnek tekintendő.

A munkavállaló jogai a próbaidő alatt

A munkatörvénykönyv értelmében a próbaidős munkavállalót megilletik mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a hatályos kollektív munkaszerződésben, a belső szabályzatban és az egyéni munkaszerződésben foglalva vannak. Ennek értelmében a munkavállalónak már a próbaidő alatt is joga van pihenő szabadságra. A munkaadó és a munkavállaló közösen egyeztethetnek a szabadság kiszabását illetően.

Amit még fontos kiemelni, hogy a munkáltató terhességgel közvetlenül összefüggő okok miatt, a munkaviszonyt sem a próbaidő alatt, sem az azt követő periódusban felmondással nem szüntetheti meg. Amennyiben a munkavállaló úgy véli, hogy a munkáltató kezdeményezésére megszűntetett munkaviszony a terhességgel összefüggésben van, a döntés ellen fellebezhet az illetékes bíróságon a közléstől számított 30 napon belül.

Ha bármilyen jogi kérdése van, azt ingyen felteheti az egyesület oldalán, a jogaink.ro weboldalon.

Ez a jogi cikk megjelent a Szabadság regionális újságban is!

Szerző: Burca Mercédesz, jogász, a Jogaink Egyesület tagja

Legfrisebb bejegyzések

7 + 14 =

Share This