Kedves kérdező! Amennyiben zaklatják, családon belüli erőszak áldozata, elsősorban a rendőrséghez érdemes fordulnia. Feljelentést tehet helyzettől függően bántalmazás, fenyegetés vagy zaklatás bűncselekményét illetően. Emellett lehetősége van, hogy előzetes távolsátartási végzésben is...
Kedves kérdező! Ingatlanok esetében a tulajdonjog átírása érdekében szükséges a hagyatéki tárgyalás lefolytatása a fent említett esetben is, mivel ennek keretein belül a fennmaradó örökös elfogadja az örökséget, a tulajdonjog pedig rá száll át egyedül. Közjegyző előtt lefolytatott hagyatéki...
Kedves Kérdező! Alapvetően a villany, víz, gáz és egyéb szolgáltatások bevezetéséhez, karbantartásához, felszámolásához, amennyiben a tulajdonos területén az adott dolog nem hozzáférhető, a szomszéd területének szükséges részét is igénybe lehet venni. Erről a Polgári törvénykönyv 621. cikke...
Kedves Kérdező! A Brüsszel II/A rendelet alapján a házasság felbontása és a gyermekek elhelyezése ügyében az illetékes bíróság a házastársak közös lakhely szerinti tagállam, vagy ennek hiányában az a tagállam, ahol a legutóbbi közös lakhelyük volt, és az egyik fél még mindig ott tartózkodik, ez...
Kedves kérdező! Ebben az esetben azt ajánljuk, hogy írassa át a lakás villanyszámláját a saját nevére. Ha ezt megtagadják a tartozás kifizetéséig, akkor váltson szolgáltatót. Az előző tulaj nevére kiállított számlát neki kell kifizetnie, és amennyiban a villanyszolgáltató végrehajtáshoz...
Kedves kérdező! Első lépésként, amennyiben Önnek megvan, de a gyermekeknek nincs meg a magyar állampolgárságuk, az lenne fontos, hogy ezt megszerezzék. Ez kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy később őket ki tudja vinni az országból. Ez ügyben a legközelebbi konzulatussal kell felvenni a kapcsolatot,...
Kedves kérdező! A páciensek jogairól szóló 2003. évi 46-os törvény 8. cikke éértelmében a betegnek joga van az őt érintő diagnózisról olyan tájékoztatást kapni, amelyet megért, egyszerű, szakterminológiai kifejezések minél ritkább használatával. Amennyiben az adott személy nem ért, vagy nem ért...
Kedves kérdező! A gyermek lakhelyének valamint a felügyeleti jogának megváltoztatását bírósági úton lehet kérvényezni, ugyanígy a látogatási program megállapítását is. Kizárólagos felügyeleti jog elrendeléséhez nagyon súlyos problémának (alkohol, drog, bántalmazás) kell fennállni annál a szülőnél,...
Kedves kérdező! Az adójogi törvénykönyv (Cod fiscal) alapján az Ön helyzete a 114. cikk g) pontban előírt szituáció alá esik, mint más forrásból származó jövedelem. Ön, mint fizikai személy, az egységes adónyilatkozat (Declarație Unică – formular nr. 212) kitöltésével kell jelentse az...
Kedves kérdező! Legegyszerűbb, ha magyar közjegyzőt keresnek. Mivel a hivatalos okiratok és ügyintézés nyelve a román, a magyar nyelvű ügyintézés fordító igénylésével lehetséges. Azonban, amennyiben a közjegyző magyar anyanyelvű, akkor a hivatalos okirat kiallitásán kívül lehetőséges hogy magyar...
Kedves kérdező! A hagyatéki tárgyalást az elsődleges örökösöknek kell elindítaniuk, de amennyiben ők nem hajlandóak, akkor akár az elhunyt húg örökösei is kezdeményezhetik. Alapesetben az elhalálozásttól számított egy évben kell elfogadni kifejezett módon az örökséget, azonban ha ez nem...
Kedves kérdező! Ahhoz, hogy pontosabb választ adjunk, több információra lenne szükségünk arról, hogy a hagyaték milyen stádiumban maradt abba, vagyis hogy az Ön testvére aláírta-e az örökség elfogadásáról szóló nyilatkozatot. Amennyiben nem, akkor a két hagyatékot érdemes és szükséges együtt...